Januártól a forintalapú hagyományos élet-, nyugdíj-, egészség- és járadékbiztosítások technikai kamata 2,3 százalékról 1,8 százalékra, az euróalapú konstrukcióké 1,1-ről 0,6 százalékra csökken - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) az MTI-vel hétfőn.
Ünnepélyesen megnyitotta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a Kárpát-medence legnagyobb fegyver-, horgász- és vadászkiállítását, a 26. FeHoVát csütörtökön, a Hungexpo Budapesti Vásárközpontban.
Megjelent 7,3 milliárd forintos keretösszeggel a hazai zöld gazdaság kapacitásainak fejlesztését támogató felhívás. A pályázatok 2020. augusztus 31-től nyújthatók be - tájékoztatta Varga Mihály pénzügyminiszter az MTI-t.
A nagysikerű „MVM Koncertek – A Zongora”-sorozat mini maratonján vehet részt február 16-án és 17-én a vállalkozó kedvű közönség. A hétvégén, szombaton és vasárnap összesen négy koncert kerül megrendezésre a Festetics Palotában: négy kiváló, egyúttal egymástól igen különböző művészt hallgathatunk meg. Ebben a teremben a művészek és a közönség zárt egységet alkotnak, ami egészen különleges zenei élményt nyújt a hangversenyek hallgatóinak.
A maratont a csodagyermekként indult Boros Misi hangversenye nyitja szombaton délelőtt 11 órakor. Fiatal kora ellenére az egész ország ismeri a nevét és egy érett művész műsorával készül: Mozart, Schubert és Liszt darabokat hallhatunk előadásában. Este 7 órakor a szintén világszerte koncertező Király Csaba Liszt-estjével zárul az első nap. Vasárnap délelőtt a Liszt-díjjal kitüntetett Balog József koncertje lesz hallható: sokszínű műsorán Rameau, Debussy és Wolf Péter művek csendülnek föl. A maratont Dráfi Kálmán estje zárja, aki zongoraestjén lehetőséget ad egyik legtehetségesebb tanítványának, Vajda Marcellnek. A két művész a romantika világába invitálja hallgatóit, Schubert mellett, Chopin és Liszt műveit hallgathatjuk meg előadásukban.
A „maraton” jelzőtől azonban ne rettenjen el egyetlen érdeklődő se, jegyeket egyenként is lehet váltani az előadásokra. A sorozat ősszel is folytatódik, 2 további hétvégén újabb nyolc zongorakoncert kerül megrendezésre: Csalog Gábor, Hlavacsek Tihamér, Gyöngyösi Ivett és Kemenes András október végén, Érdi Tamás, Falvai Sándor, Balázs János és Lantos István pedig december közepén adnak zongora koncerteket Budapesten, a Festetics Palota Tükörtermében.
Jegyek már mind a 12 hangversenyre megvásárolhatók a Zeneakadémia jegypénztárában és az interneten a www.jakobikoncert.hu honlapon a Jegyvásárlás menüpontban, valamint a koncertek helyszínén (amennyiben elővételben nem kelnek el a jegyek) kizárólag az előadások előtt 1 órával kezdődően!
A lakásárak stagnálására, csökkenésére lehet számítani a szakértői várakozások szerint - derül ki a GKI és a Masterplast közös felméréséből, amelyet hétfőn juttattak el az MTI-nek.
Exportösztönző program indul a kis- és közepes vállalkozások (KKV) kkv-k külpiacra lépésének támogatására, miután a HEPA (Hungarian Export Promotion Agency) Magyar Exportfejlesztési Ügynökség Nonprofit Zrt. megkötötte az 1 milliárd forint keretösszegű programra vonatkozó támogatási szerződést - közölte a Hepa az MTI-vel.
A júliusban Budapesten járt 75 ezer turista 40 százaléka belföldről, 60 százaléka külföldről érkezett, utóbbiak száma azonban jelentősen csökkent, mert korábban 85-90 százalék között mozgott, így a nemzetközi vendégkör elmaradása miatt növelni kell a Budapestre érkező belföldi turisták számát - mondta a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgató-helyettese csütörtökön az M1 aktuális csatornán.
A Fészek Kabaré ÚJ bemutatója.
Szereplők: Nyertes Zsuzsa, Beregi Péter, Heller Tamás, Körmendi Péter
Konferál: Schmuck Andor
Régi és új kabarék, Hacsek és Sajó visszatér, "Fitymapipi" megint támad!, slágerek az operett vidékéről. Sanzonok és dallamok, közélet és politika, na meg paródia.
Kétszer 60 perc jókedv.
Az előadások ideje: Február 23. (szombat) 15:00 és Február 24. (vasárnap) 15:00 illetve Március 2. (szombat) 15:00 és Március 3. (vasárnap) 15:00
Helyszín: Fészek Művészklub (1073.Bp.Kertész utca 36.)
Rekordszámú nevezés érkezett az 5. Magyar Filmhétre. Hét kategóriában összesen kétszáz filmet regisztráltak az előállítók és az alkotók az eseményre, amelyet április 22-től 27-ig tartanak a fővárosi Corvin moziban.
Több mint 15 ezer nagycsalád vett már autót kormányzati támogatással, közülük több mint 4 ezren lízingszerződéssel - közölte a Magyar Lízingszövetség az MTI-vel szerdán.
Többek között ingyenes korcsolyázási lehetőséggel várják a Városligeti Műjégpályán az érdeklődőket a pénteken először sorra kerülő Magyar Korcsolyázás Napján.