Átadták az Év menedzsere elismeréseket: a menedzserszövetség Év Menedzsere Díj 2023. évi kitüntetettje Jelasity Radován, az Erste Bank elnök-vezérigazgatója lett. A szövetség immár 29. alkalommal rendezte meg az Év Menedzsere Díjátadót – közölte a szervezet az MTI-vel hétfőn.
A kevés gomoly- és fátyolfelhő mellett sok napsütésre számíthatunk. Csapadék általában nem lesz, késő estétől van esély arra, hogy az északnyugati határszélre záporos, zivataros csapadéktömb sodródjon be. A nagyrészt északias szelet időnként élénk lökések kísérhetik.
A kormány az élet minden területén támogatja a családokat, legyen szó például az anyagi biztonságról a családbarát adórendszeren keresztül, az otthonteremtésről a csok pluszon keresztül, vagy ha a szülők újbóli munkavállalásáról van szó – közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára szerdán Karcagon.
Az Arany János Tehetséggondozó Program célja a hátrányos helyzetű, de jól teljesítő diákok segítése – jelentette ki a Belügyminisztérium köznevelési államtitkára szerdán a fonyódligeti Erzsébet-táborban, ahol a programban résztvevő fiatalok táborát kereste fel.
Pénteken 16 óráig jelentkezhetnek a nemzetiségi névjegyzékbe azok a választópolgárok, akik részt szeretnének venni a nemzetiségi képviselők választásán.
Napos idő várható általában kevés felhővel, a legmagasabb nappali hőmérséklet 30 és 35 fok között alakul. A derült idő este és az éjszaka folyamán is kitart, a legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 16 és 21 fok között alakul.
A szombati békemenet legfontosabb célja világossá tenni, hogy most már tényleg a háború és a béke között egyensúlyozunk – jelentette ki a miniszterelnök pénteken, a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
A sorozatos hőhullámok után sokan már nagyon várják a felfrissülést, és az Időkép előrejelzései szerint már nem kell sokat várni az őszies fordulatra.
A Kárpát-medencétől délnyugatra egy ciklon alakul ki, amely át is vonul hazánkon, így sokfelé kell esőre, záporra, zivatarra számítani. A zivatarokat felhőszakadás, jégeső, viharos széllökések kísérhetik.
Karbantartás miatt a 4-es metró csak Kelenföld vasútállomás és a Szent Gellért tér – Műegyetem állomás között közlekedik vasárnap hajnaltól 12 óráig – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtökön az MTI-vel.
Átadták Magyarország első zöldhidrogén üzemét hétfőn, a Bükkábrányi Energiaparkban.Lantos Csaba energiaügyi miniszter az üzem ünnepélyes átadóján hangsúlyozta: bár a hidrogén mint alternatív energiaforrás még a jövő ígérete, Magyarország első zöldhidrogén üzeme már a jelen, amely nemcsak a klímaváltozás elleni küzdelmet szolgálja, hanem jelentős lépés az ország energiafüggetlensége felé is.