Talán nem is sejtjük, hogy a háztartásunkban megtalálható tisztítószerek, mosószerek mennyi veszélyes anyagot tartalmazhatnak.
Ha szétszórt, nehezen kezelhető a gyerek, az vitaminhiányra is utalhat
Sokszor hallottuk már, hogy rendszeres mozgás nélkül nem lehet sikeres egy fogyókúra, vannak azonban olyan esetek, amikor egészségügyi vagy egyéb okok miatt nem tudunk heti több órát a sportolásra szánni. Ilyen esetekben fontos a tervezés, a napi étkezés meghatározása és a táplálék-összetétel kontrollálása.
Az Országgyűlés törvényalkotási bizottságához benyújtott törvénymódosító javaslat szerint időközi választás helyett a választási lista alapján adhatna képviselőt az a párt, amelyik addig a mandátum birtokosa volt – közölte a Magyar Nemzet szerdai online kiadásában.
Különleges retró vasúti szerelvény indul vasárnap Szegedről Hódmezővásárhelyen át Makóra, valamint az alföldi városból az egykori közvetlen gyorsvonatok hangulatát idézve Budapestre.
Nem fogadnak egyéni tárgyadományokat a karitatív szervezetek, és tilos az egyéni gyűjtés is, mert a koronavírus-járvány miatt olyan sokan szeretnének segíteni, hogy a szervezetek nem győzik koordinálni őket - közölte Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és...
2023. január 1-jétől a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felületén kell vezetnie a gazdálkodóknak az elektronikus permetezési naplót. A naponta akár több órát is felemésztő adminisztrációs feladat a permetezési szezonban hatalmas terhet ró a gazdákra, amit sokan próbálnak áthárítani a növényorvosokra, holott ez nem az ő dolguk lenne. A sok tízezer embert érintő problémára egy egyedi fejlesztésű applikáció jelent megoldást, melynek segítségével csupán néhány gombnyomással rögzíteni lehet az adatokat, ezzel időt és pénzt spórolva.
Kávéztál már tölcsérből? Őrült új ötlet hódít Budapesten: egy hazai vállalkozópáros tölcsérből kezdte árulni brutálisan finom dél-amerikai kávéját, ez a ConTeCcino. A forradalmi kulináris ötlet hamar berobbant a közösségi médiában, hiszen nem csak ízélménynek páratlan, látványnak is extrém módon különleges.
Koronavírus tájékoztató oldalt indít a főváros a legfontosabb budapesti információkkal és segítő akciókkal.
Ilyen még nem volt! Júniusban elindul az első kriptoáruház Magyarországon, ahol az összes olyan elektrotechnikai termék elérhető lesz, ami Európában népszerű. A kezdeményezés azért is úttörő, mert úgy juthatunk a készülékekhez, hogy csak egy töredékét fizetjük be, a többit pedig jutalomként, több mint száz százalékos kamatra kapjuk.
Egy országos epidemiológiai előrejelzési rendszert fejleszt a Szegedi Tudományegyetem több hazai felsőoktatási intézmény és kutatócsoport bevonásával - közölte az az Innovációs és Technológiai Minisztérium.
A közlemény szerint a pontos fertőzésterjedési modellezéshez...